HTML

A Celeb Blog! Celebblog Celebblog Celebblog

Sztár hírek, Celeb hírek innen-onnan.

Archívum

A Sláger nem adja a Bumerángot

2009.11.16. 07:47 CbbhuAdmin

Három nap. Mindössze ennyi maradt Bocsiéknak a Sláger hullámhosszán

 

BUDAPEST - November 19-én 0 óra 00 perckor az ORTT döntése alapján a Sláger Rádió helyét a Neo FM veszi át, akik immár - a Bumeráng nélkül - teljesen készen állnak az indulásra. Korábban ugyan volt szó arról, hogy a Neo FM-en folytatódna tovább a Sláger reggeli műsora, de Kádár Tamás, az Est Media Group ügyvezetője a Blikknek elárulta, erre már semmi esély nincsen.

- A Sláger Rádió nem adja a Bumerángot! - mondta Kádár. - Hetek óta tárgyalások folytak a Neo FM és a Sláger között, de sajnos nem tudtunk megegyezni, úgyhogy a hallgatók ne számítsanak arra, hogy csütörtökön hajnalban a három jól ismert hang - Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János - ébreszti majd őket - tette hozzá Kádár, aki azt is elmondta, mindezek ellenére felkészültek az indulásra.

Bár egyelőre még egy ideiglenes stúdióból sugározzák az adást, mivel az ORTT döntése óta eltelt időszak nem volt elegendő arra, hogy egy profi helyiséget állítsanak fel. - Nem sörösrekeszekről fogjuk irányítani az adást. A stúdió felállítása fejlesztés alatt áll, nagyjából két hétre van szükségünk ahhoz, hogyteljesen elkészüljünk.

 

A Neo FM-mel ellentétben a Bumeráng a búcsúra készül. A műsorvezetők nehéz helyzetben vannak, az elmúlt 12 év során még sohasem volt példa arra, hogy másnap reggel már ne ők szóljanak a hallgatókhoz. - Sírni-ríni nem szeretnénk az utolsó három napon, ugyanakkor teljesen tanácstalanok vagyunk. Talán most először a kreativitásunk cserbenhagy egy kicsit, eddig tíz bomba ötletből kiválasztottunk egyet, és arra építettük az adást. Jelenleg nem tudjuk, hogyan intsünk búcsút, búcsút intsünk-e egyáltalán - árulta el Boros Lajos (62). Merthogy annak esélye továbbra is fennáll, hogy a Sláger egy másik frekvencián folytatja, az azonban biztos, ha ez így is alakul, sugárzásuk nem lesz országos lefedettségű.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: rádió ortt sláger bumeráng lajos bochkor gábor boros

A bejegyzés trackback címe:

https://celebblog.blog.hu/api/trackback/id/tr351528152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása